20 egyszerű módja annak, hogy 2018-ban Te is jobb anya legyél
Manapság nagy nyomás nehezedik a modern anyákra. Ám ha hátralépsz egy percre és jobban megfigyeled az életed, szülőként rájöhetsz, hogy gyermekeidnek nincs szüksége akkora figyelemre, mint amekkorára te gondolsz. Nem sokat változott a világ azóta, mióta te voltál gyerek és könyörögtél az anyukádnak, hogy nézze meg a legótornyot, amit építettél.
A gyerekeknek most is az a legfőbb vágya, hogy időt töltsenek a szüleikkel és érezzék a szeretetüket. Viszont mi könnyen bele tudunk feledkezni a mobilunkba és zsúfolt programunkba, és túl sok időt töltünk azzal, hogy méregetjük magunkat a tökéletes közösségi médiás anyukákhoz, pedig az igazság az, hogy nem attól jó anya valaki, mert Instagrammon jól kidolgozott képeket posztol, hanem attól, mert olyan kapcsolatot teremt gyerekeivel és olyan emlékeket épít velük, amelyre életük végéig emlékezhetnek.
Ezennel szeretnénk, ha tudnád, hogy már így is csodálatos anyuka vagy, de ha még így is szeretnél fejlődni 2018-ban, akkor itt van 20 tanács, amivel elérheted a szuperanya státuszt.
Tedd le gyakrabban a telefonod, vagy legalább állíts magadnak napi korlátot.
Míg mindenki azzal küzd, hogy a gyerekek “megfelelő” mennyiségű időt töltsenek képernyő előtt, a legtöbb szülő nem gondol arra, hogy igazából ő mennyi időt is tölt a saját készüléke előtt. És arra sem gondolnak, hogy a gyerek is észre veszi, hogy anyu vagy apu a telefonjával foglalkozik és nem vele. Legyen a napotoknak olyan része is, amikor félreteszitek a telefonotokat és csak a gyerekeitekkel foglalkoztok.
Szánj időt magadra.
Kimerültél és szétestél? Mi is. És tudjuk, hogy bűntudatod van, ha saját magaddal foglalkozol, de az iskolába rohangálás, a suli utáni programok, főzés, takarítás és stressz között szükség van az „önápolásra” is. Fordíts magadra is időt minden nap, vagy legalább minden héten, mert ettől jobban érzed majd magad és jobb anya is leszel. Havonta egyszer menj manikűröshöz, sétálj egyet esténként vacsora után, áztasd magad a kádban miután a gyerekek lefeküdtek vagy csinálj bármit, ami örömet okoz és feltölt. Így nyugodtan térsz majd vissza a gyerekeidhez, kipihenten, felkészülve egy új nap kihívásaira.
Szabadulj meg néhány családi programtól.
Habár kecsegtető, hogy tele legyen a Te gyereked is különféle iskola utáni programokkal, ahol új dolgokat tanulhat, fontos tudnod, hogy hiába gyerekek, nekik is kell a pihenés. Nem beszélve rólad, hiszen így kevesebbet kell a dugóban ülnötök iskola után, hogy odaérjetek karate- vagy táncórára, és vasárnap hajnalban sem kell azért felkelned, hogy elvidd a kötelező hétvégi focimeccsre. Ha pedig ők sincsenek leterhelve, van idejük feltöltődni, pihenni iskola után, jut idő a testvérekkel való játékra és minden másra.
Kérdezz olyat a gyerekedtől, ami tartalmas választ szül.
Mikor gyerekeid már iskolás korban vannak, könnyű bele esni a “Milyen volt a suli ma?” “Jó.” – rutinba, ami igazából nem egy tartalmas beszélgetés. Kérdezz gondolatserkentő kérdéseket, amik őszinte, jelentőségteljes válaszokat szülnek.
És nagyon figyelj a válaszaikra…
Néha gyermekeinkből csak úgy ömlik az információ, olyan dolgokról, amit el akarnak neked mondani, máskor meg teljes csendben ülnek. Egyszerűbb megérteni a gyerekeket és szükségleteiket, ha figyelünk arra, mit mondanak, sőt az is lehet így megtudsz olyasmit, ami történik velük, amiről eddig fogalmad sem volt. Az, hogy mindig meghallgatod őket, inspirálja majd gyermekeid, hogy hozzád forduljanak, mikor történik valami, jó vagy rossz, ezzel is biztosítva, hogy jobban része leszel az életüknek idősebb korban is.
Ne erőltesd a tökéletességet.
Ha már nem hasonlítod magad más szülőkhöz, félig nyertél. Lehet azok az anyukák mellett, akik ideális családos képeket osztanak meg blogokon, vagy azok, akik nagyon jók abban, hogy tökéletesnek mutassák magukat úgy tűnhet, hogy te folyton hibázol, de itt egy kis titok: senki sem tökéletes. Mikor végre megszabadulsz a tökéletesség hajszolásától, mert hát nincs olyan, hogy “tökéletes anyuka”, akkor tudsz majd fontosabb dolgokra figyelni és így könnyebb lesz mindig jelen lenni és kevésbé stresszelni minden apróságon.
Motiváld gyerekeidet olyan módon, hogy értékeljék.
Egy olyan világban, ahol nemet mondani sokkal könnyebb, mint igent, fontosságot nyer a gyerekeket úgy felnevelni, hogy ne érezzék azt, hogy a negativitás erősebb, mint az ellenkezője. A bátorító szavaknak hosszú, tartós hatása van, még évekkel azután is miután kimondtad őket. Ezért érdemes olyan mondatokat választani, melyek megmaradnak az emlékezetükben, és amik után jobban érzik magukat.
Ne oldj meg mindent helyettük.
Van olyan, hogy túl sokat csinálsz a gyerekeidért, és a folyamatos túlgondozás hosszú távon árthat is nekik. Hagyd őket unatkozni, hogy fel tudják találni magukat, mutass nekik egyszerű harapnivalókat, hogy később egyedül is elkészíthessék. Ne ugorj oda, ha a házi feladattal nem boldogul elsőre, hagyd őket próbálkozni és csak akkor segíts, mikor tényleg szükségük van rá. Adj nekik kis koruknak megfelelően feladatokat és felelősségeket. Ha ezüsttálcán tálalod fel nekik az életet, azzal mindenképp ártasz a jövőjüknek.
Legyél jelen.
Amikor a gyerekeddel vagy, legyél is ott! Foglalkozz velük, úgy ahogy tudsz legjobban, attól függetlenül, hogy beszélgettek, olvastok, játszotok, főztök, sportoltok. Tedd félre az agyadban lévő tennivalók listáját, hiszen a gyerekeid nem lesznek gyerekek örökre. A mosatlan pedig megvár…
Hetente csináljatok olyat, ami tényleg összehoz benneteket.
Lehet ez egy nagy kirándulás vagy egy egyszerű biciklizés a környező utcákban, a lényeg, hogy csináljatok valamit közösen, amivel közelebb kerültök egymáshoz. Ha több gyereked is van, akkor még fontosabb, hogy szánj időt mindegyikre, hogy érezzék az osztatlan figyelmet, ami csak az övék.
Kérj segítséget.
Lehet, hogy úgy tűnhet a segítségkérés gyengeség, de ha tudsz segítséget kérni, mikor szükséged van rá, igazából akkor erős vagy. Nagy önismeretről tanúskodik, fontos hogy merj segítséget kérni a partneredtől, egy másik anyukától vagy a gyereked orvosától. Ne hagyd magad kiégni.
Legyél őszinte és egyértelmű a komoly témákban.
Fontos már a legkisebbekkel is őszintén beszélgetni nehezebb vagy akár tabu témákról: politika, halál, bántalmazás, szex stb. Ha őszinte vagy velük és komolyan veszed őket, érezni fogják, hogy hozzád bármikor fordulhatnak bármivel.
Néha kell a gyerekmegőrző…
Ha már nem bírod a stresszt, fogadj valakit a gyereked mellé csak arra a pár órára, ameddig bevásárolsz vagy éppen ügyeket intézel.
Úgy viselkedj, ahogy szeretnéd, hogy gyereked is viselkedjen.
Első perctől kezdve gyermeked példaképe vagy és leszel. Jó oka van, hogy a kicsik szüleiket másolják, olyanok akarnak lenni, mint ők. Legyél jó példa, úgy viselkedj ahogy szeretnéd, hogy ő viselkedjen, ezzel pedig mutass pozitív példát.
Ünnepeld meg az apró dolgokat.
Nem kell megvárd az év végi bizonyítvány vagy a gyerek szülinapját, hogy ünnepeljetek. Mutasd meg neki, hogy az apró lépések, a kis győzelmek és sikerek, bármennyire is kicsik megérdemlik az ünneplést. Hamarabb fognak emlékezni arra, amikor elvitted őket fagyizni, miután megépítették az óriási legótornyot, mint hogy milyen jegyet kaptak.
Építs családi hagyományokat.
A legviccesebb része szülőnek lenni, hogy építhetsz családi tradíciókat. Megünnepelheted a féléves szülinapot vagy ajándékozhatsz minden évben egy újabb karácsonyi gömböt neki, amit a fára tehet, vagy ehettek mexikóit minden csütörtökön, de nézhetitek ugyanazokat a filmeket is karácsonykor. Lényeg, hogy együtt találjatok ki olyan jópofa tradíciókat, amivel a gyerekeid is jobban élvezik majd a családi együttléteket.
Bízz magadban és a döntéseidben.
Szabadulj meg a nem kért tanácsoktól idén és tanulj meg bízni magadban. Az „anya tudja legjobban” kifejezés nem a semmiből jött, te ismered legjobban gyerekeidet és te tudod mi a legjobb nekik. Ezért bízz magadban és megérzéseidben, mikor azt döntöd el, hogyan neveld őket ahelyett, hogy másra hallgatsz és fölöslegesen stresszeled magad, amiért nem úgy csinálod mint más anya.
Tölts időt a partnereddel.
A jó párkapcsolat fenntartása már gyerekek nélkül is nehéz munka, ezért most fontosabb, mint valaha, hogy szánjatok időt egymásra is. Menjetek rendszeresen randira, szakítsatok időt romantikázásra, figyeljetek egymásra minden nap (és ne csak a gyerekekről szóljon minden). A szülői feladatok káoszában fontos az egymásra figyelés is.
Adj a gyerekeidnek élményeket, ne dolgokat.
A gyerekek jobban emlékeznek az élményekre, mint a tárgyakra és játékokra, amit kaptak. Lehetnek ezek az élmények egyediek, mint egy nyári tábor vagy zongoraóra, vagy lehetnek családosak, mint egy családi úszólecke vagy sportedzés, lényeg, hogy közösen tegyétek.
Hagyd gyereked gyereknek lenni.
A gyerekkor és az őrült idő, ami a neveléssel jár nem tart örökké. Hagyd a gyereked gyermekként viselkedni, amíg lehet és élvezd ezt az időt velük. Lassíts és nézzetek meg minden követ az úton, válaszolj az összes kifogyhatatlan kérdésére, hogy miért kék az ég („de miért?”), ülj le melléjük, játssz velük, míg még kérik, mert eljön az az idő, mikor már nem fog kérni rá.
Forrás: https://www.popsugar.com/moms/Ways-Better-Mom-44445299
Kommentek
Szólj hozzá te is!