Főoldal / Tematikák / Hajápolás / A kihívás neve: kézipoggyász

A kihívás neve: kézipoggyász

A nyár beköszönte egyet jelent azzal, hogy aki csak teheti, útra kel. A repülőjegyek árának robbanásszerű csökkenésével arányosan megnőtt a fapados gépeken utazók száma is, azaz megjelent egy új projekt, amelynek fedőneve: milyen beautycuccokat tudunk magunkkal vinni egy kézipoggyászos nyaralásra. Challenge accepted.

kézipoggyász

Ha jobban megvizsgáljuk a helyzetet, valójában kétféle problémával állunk szemben. Az egyik a helyhiány, amivel gyanúsan minden nő megküzd olyankor, amikor egy 55x40x20-as bőröndbe próbál mindent begyömöszölni. Mivel nyilván mindannyian szuperül szeretnénk festeni a tengerparton is, ezért próbálunk mindenre felkészülni, ami egyet jelent azzal, hogy számos különböző ruhadarabot próbálunk bezsúfolni a táskánkba. Emellé kellene beférnie azoknak a lehetőleg minél kisebb méretű smink- és beautytermékeknek, amelyekre feltétlenül szükségünk lesz az út alatt.

Ezzel is el is jutottunk a második számú problémához: a folyadékok mennyiségkorlátozásához. Nem elég, hogy fontos, hogy kicsi legyen, mondjuk, a samponunk, de még a folyadéklimitet se érje el, azaz legyen 100 ml alatt. Utóbbit nem lehet elégszer hangsúlyozni, hiszen bár évek óta él már ez a szabály, még mindig szinte minden repülésünk alkalmával találkozunk olyanokkal, akik csalódott arccal válnak meg hőn szeretett – és olykor bizony elég drága – alapozójuktól vagy parfümjüktől.

Indulás előtt érdemes ellenőrizni minden kicsit is folyadéknak tűnő terméket, így elkerülve a meglepetést. Mi a helyzet például a rúzzsal vagy a szempillaspirállal? Nem tudjuk, te hogy vagy vele, de nekünk korábban többször dilemmát jelentett, hogy folyadékként számoljuk-e ezeket, mára azonban már van egy jól bevált trükkünk: ha valamin olvasható „ml” vagy „oz” jelzés, folyadéknak tekintjük, azaz inkább számolunk vele, minthogy el kelljen köszönnünk tőle.

Másik jól működő praktikánk is van: mindig ellenőrizzük, hogy az előre foglalt szállásunkon biztosítanak-e piperecikkeket. Amennyiben igen, máris helyet spórolhatunk a tusfürdő-testápoló-sampon háromszöggel. (Egyébként ugyanez a helyzet a törülközőkkel és a hajszárítóval is.), ami azért is fontos, mert azon túl, hogy egyenként nem lehet egyetlen folyadékunk sem több mint 100 ml, a teljes folyadékmennyiség nem haladhatja meg az egy litert.

Ha ez pipa, akkor jöhetnek a sminkcuccok. Mi utazáskor az univerzális és helytakarékos megoldásokra esküszünk, ezért többnyire egy alapozó-púder-pirosító-szemceruza-szempillaspirál pakkal készülünk, amelyhez elcsomagolunk pár különböző élénk rúzst, így változatosabbá téve a külsőnket.

A smink mellett persze akad még néhány dolog, amelyre szükségünk lehet. Ezek esetében érdemes nem folyadékállagú termékekben gondolkodni. Mondunk egy példát: sminklemosó folyadék helyett használj, mondjuk, kendőt. Egyszerű, praktikus és kompakt.

Szerencsére manapság már szinte mindenből létezik mini verzió, úgyhogy éljenek a mini hajsütővasak, apró dezodorok, multifunkciós eszközök, direkt utazásra kitalált megoldások. No, és persze a legnagyobb kedvenceink: az újratölthető mini parfümszórók és flakonok. Merthogy itt most tényleg a méret a lényeg.

Kedvenceink:


Kommentek

Szólj hozzá te is!