Főoldal / Tematikák / Test és fürdő / Bringára fel! – Így kerüld el az izomlázat!

Bringára fel! – Így kerüld el az izomlázat!

A kerékpározásnak számtalan válfaja ismert: hegyi-, országúti-, túrakerékpározás, spinning – hogy csak a legismertebbeket említsük. Mindegyik közös jellemzője, hogy kortól és nemtől függetlenül gyakorolható és élvezhető és nemcsak mozgásszerv-rendszerünkre, hanem idegrendszerünkre is pozitív, nyugtató hatást gyakorol.

shutterstock_350927399

Szólnunk kell ugyanakkor olyan veszélyekről is, ami kis odafigyeléssel könnyen elkerülhető, illetve orvosolható.

Legnagyobb odafigyelés mellett is gyakran előfordul, hogy egy kiadós biciklizés után azt érezzük másnap, hogy alig bírunk megmozdulni az izomláztól vagy éppen a szokásosnál jobban sajognak az ízületeink. Ezek sajnos természetes velejárói a biciklizésnek.

Ha tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk feszegetni fizikai határainkat, akkor javasolt biciklizés előtt bemelegítő sport géleket használni, hogy az izmok vér- és oxigénellátását optimalizáljuk és növeljük az izomzat terhelhetőségét. Ezzel nagyban csökkentjük a sérülések kockázatát és elkerülhetjük az izomlázat. Ha már „megvan a baj”, akkor használjunk izomlazító gélt, amely felfrissíti a fáradt izmokat, oldja a görcsöt, illetve gyulladáscsökkentő hatása is van.

Vannak olyan esetek, amikor komolyabb és hosszantartó ízületi fájdalmakkal szembesülünk. Ilyenkor a kíméletesség lenne a legfontosabb, de tudom, hogy vérbeli bringásokat ritkán lehet ilyesmire rávenni, tehát azt javaslom, hogy használjunk legalább rendszeresen – és itt nagyon fontos a rendszeresség- gyógynövényes regeneráló sportkrémet, ami elősegíti a regenerálódást.

Gyakran előfordul, hogy olyan zúzódást, rándulást szed össze az ember biciklizés közben, amikor sokat adna érte, ha egy adag jéggel azonnal enyhíthetné a fájdalmat. Jeget nyilván nem tudunk magunkkal cipelni, illetve a fagyasztóspraynek is megvannak a maga veszélyei (túlhűlés, stb.). Léteznek viszont olyan „jég gélek”, amelyek az extrém hűsítő hatást kizárólag gyógynövényekkel és természetes összetevőkkel érik el, ezért teljesen veszélytelenek és mindig kéznél lehetnek.

Javaslom, hogy keressünk olyan készítményeket, amelyek tartósítószert és illatanyagot nem tartalmaznak.

Dr.Kelen Ákos
fejlesztő szakgyógyszerész
www.drkelen.hu

 

Kommentek

Szólj hozzá te is!