Miért olyan varázslatos a Holt-tengeri ásványok hatása?
Tudtad, hogy már Kleopátra is a holt-tengeri ásványokkal szépült, sőt, kizárólagos jogot szerzett a tenger adományaira? Nem véletlenül volt ennyire odáig érte!
Holt, és mégis tele van élettel
A Holt-tengerről valószínűleg mindenki tudja, hogy nevét azért kapta, mert kivételesen magas sótartalma (32-33%) miatt nem tudnak vizében élőlények megtelepedni. Azonban az már kevésbé közismert, hogy voltaképpen nem is tenger, hanem tó, amelyet a Jordán folyó táplál. Az Izrael és Jordánia között fekvő természeti kuriózum ősidők óta foglalkoztatja az embereket: a Biblia a Puszta tengereként vagy Sós-tengerként említi, az ókoriak Aszfalt-tóként ismerték (a felületén úszkáló szurokdarabok miatt), az arabok Lót tavának (itt vált sóbálvánnyá a felesége) a középkoriak pedig az Ördög tengerének nevezték. Az élővilág hiánya azonban nem jelenti az élet hiányát, sőt: a Holt-tenger több mint 20 féle só és 25 -féle ásványi anyag, nyomelem kombinációját tartalmazza, amelynek egyedülálló hatásait a kozmetikai ipar is felfedezte.
Kleopátra vett magának egy tengert
Persze, nemcsak mostanság, hisz már a bibliai időkben is ismert volt bőrszépítő hatása: Dávid király felesége, Abigél rendszeresen használta a koncentrálódott ásványi anyagokat, hogy bőrét ruganyosabbá varázsolja. Nem csoda, hogy az ókor szépasszonya, Kleopátra is szemet vetett a természeti csodára: nemcsak használta a tó adományait, de ki is akarta sajátítani. Heródes királlyal együtt kizárólagos jogot szerzett a tenger adományainak használatára, sőt, még egy saját nyaralót is építtetett magának a partján.
Mit tudnak a holt-tengeri ásványok?
Ez a különlegesen gazdag ásványi anyag-kombináció egyedülálló hatással van a bőrre. Az ásványi anyagok koncentrációja serkenti az információáramlást a bőrsejtek között, így segíti egymással való kommunikációjukat. Az ásványi anyagok feltöltik a bőrt, fokozzák vízmegtartó képességét, így kitelnek a barázdákat alkotó hézagok.
A fiatalító hatás mellett a holt-tengeri ásványok támogatják a természetes regenerációt, rugalmasságot, feszességet kölcsönözve a bőrnek. Kisimítják, puhítják a bőr felső rétegét, azonkívül segítik a bőrön keresztüli méregtelenítést is, így különösen ragyogóvá és élettelivé válik. A különböző bőrproblémák is hatékonyan kezelhetők a segítségükkel: az ekcéma, a pattanásosság, a korpa remek ellenszere. Mi több: még a légzőszervi, reumatikus és ízületi fájdalmakra is alkalmazzák, a bőrön át felszívódva kifejti ez irányú jótékony hatását is.
A Holt-tengeri ásványok önmagukban is kész jótétemény a bőr számára, ám speciális összetételben lévő alkalmazásuk különösen látványos hatásokat eredményezhet, amelyet a kozmetikai ipar a legteljesebb mértékben igyekszik kiaknázni.
Az ásványokat tartalmazó testradírok, testápolók egyedülálló módon regenerálják, hidratálják a bőrt. Próbáld ki te is!
Kommentek
Szólj hozzá te is!