Főoldal / Tematikák / Arcápolás / Szépségápolási hibák, amit a saját bőrömön tanultam meg

Szépségápolási hibák, amit a saját bőrömön tanultam meg

Mindannyian követünk el hibákat. Ki nagyobbakat, ki elenyészőbbeket, ki a munkahelyen, ki a magánéletben, és vannak olyanok, mint én, akik néha napján a szépségápolásban is. Bár az élet legtöbb területén igyekszem tudatosan élni (és általában ez sikerül is), mégis követtem el már jó párszor olyan beauty bakikat, amit bizony a bőröm bánt. Nem azért mintha nem tudtam volna, hogy ezekkel mennyit ártok a kinézetemnek, sokkal inkább azért, mert figyelmetlen vagy éppen túl kényelmes voltam. De megtanultam a leckét!

Tegye fel a kezét, aki még soha nem aludt el sminkben, vagy akinek még soha nem volt dehidratált a bőre egy nem megfelelő arckrém miatt vagy, mert hosszú időn át nem itta meg napjában a 2-2,5 liter ajánlott folyadékmennyiséget. Ismerős melléfogások? És ezek csak a leggyakoribbak, amitől minden beauty blogger és szépségtanácsadó óva int. Én sem teszek most másképp, de tudnod kell, nem csak a levegőbe beszélek.
A következő szépségápolási hibákat jómagam is elkövettem – néha többször is –, de igyekeztem belőlük tanulni. Itt az ideje, hogy Te is tanulj az én hibáimból!

3 szépségápolási hiba, amivel nem teszel jót a bőrödnek

1. Ha sminkben alszol el.

Se szeri se száma azoknak a beauty bejegyzéseinknek, amiben arra hívjuk fel nyomatékosan a figyelmedet, hogy mennyire károsak a bőrödre a sminktől eltömődött pórusok. Nem beszélve arról, hogy kevés borzasztóbb dolog van annál, mint reggel arra ébredni, hogy csípi, égeti a szemedet a beledörzsölt szemfesték, a szempillaspirál, amitől elkezdesz könnyezni, és ami ezután még jobban csípni fog. Nem vagyok rá büszke, de tudom milyen is ez. Volt néhány olyan görbe éjszakám vagy hajnalba torkolló buli élményem, ami után sminkben aludtam el. Volt olyan is, mikor a fáradtságom tovább vitt a fürdőszobáig és amennyire a kimerültségem engedte elkezdtem letörölni a festéket az arcomról, ám fáradtságra hivatkozva nem voltam kellően alapos. Ilyenkor lehet Te is nyugodtabban alszol el, gondolván, mindent megtettél az ügy érdekében, ám akkor is csak félmunkát végeztél. És nincs is rosszabb az eltömődött pórusoktól, a begyulladt szemeknél, a zsíros bőrnél és a reggeli lelkiismeret furdalásnál, hogy megint nem tisztítottad meg alvás előtt az arcodat. Elég egy ilyen alkalom és délutánra már pattanásos is lehetsz, ha pedig rendszeres visszaeső vagy, hosszútávon jön a korai bőröregedés, a ráncok, a bőrszárazság és minden borzalom, ami csak megtörténhet a bőröddel.

Mit tehetsz?

Ami nekem egész jól bevált, hogy az éjjeli szekrényem fiókjában mindig van nedves sminklemosó kendő, így végszükség esetén ez még félálomban is bevethető, ám a legjobb mégis az, ha addig nem bújsz ágyba, ameddig az összes esti arcápolási mozzanatodat végig nem csinálod a sminklemosáson át, az arctisztításon keresztül egészen az éjszakai krémezésig.

Ajánlatunk:

2. Ha rosszul választod meg az alapozód típusát, árnyalatát.

Talán nincsen annál nevetségesebb látvány, mint mikor az arc színe a helytelenül megválasztott alapozó miatt teljesen elüt a nyak, illetve a dekoltázs színétől. Az alapozó célja ugyanis pont az, hogy egységessé és hibátlanná varázsolja a teljes bőrfelületet, nem pedig az, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon. Az alapozó használatánál tehát egyrészt figyelj a megfelelő árnyalatra, másrészt pedig arra, hogy az arcéleknél, illetve az áll és a nyak részén is egyenletesen kerüljön eldolgozásra a termék.
Látszatra ugyan nincs sok különbség alapozó és alapozó között, ám az egyik legalapvetőbb dolog mégis az, hogy ahogy az arckrémedet, úgy ezt is bőrtípusodhoz igazodva válaszd. Döntő fontosságú, hogy száraz, zsíros vagy kombinált a bőröd, mert ehhez kell passzolnia az alapozódnak is.

Mit tehetsz?

Sokan követik el azt a hibát, hogy csuklójukon tesztelik az alapozót, pedig soha nem oda kerül majd, hanem az arcunkra, ezért a kiszemelt alapozóból egy keveset kenj az arcra, majd lehetőleg természetes fénynél, tükörben ellenőrizd, hogy milyen lett az összhatása a bőröddel.
A cél, hogy az alapozó és a bőröd színe egybeolvadjon. Amíg látszik a különbség, nem jó árnyalatot választottál.

Ajánlatunk:

3. Ha kevés folyadékot iszol.

Ismerős a helyzet, mikor a déli órákban jössz rá, hogy a reggeli kávédon és néhány korty gyümölcsleven kívül még semmit sem ittál, pedig már 7 óra óta talpon vagy? Ha igen, tudod milyen fájdalommal jár az a migrénszerű, makacs fejfájás, amit akkor érzel, ha nem iszol elegendő vizet. Messze híres vagyok arról, hogy elfeledkezem arról, hogy vizet igyak. Ilyenkor jön a fejfájás, az indokolatlan éhségérzet, a levertség és az az érzés, mintha kifacsartak volna. És tényleg. Ilyenkor már a tested kifacsarja magából a vizet, a nedvességet, amit muszáj pótolnod. De mégis a lehető legjobb dolog az lenne, ha ezt soha nem várnád meg. Ha belül dehidratált vagy, az rövid időn belül a bőrödön is kiütközik majd.

Mit tehetsz?

Akármennyire is nehezedre esik, kezdd vízivással a napot. Még mielőtt a kávéd után nyúlnál, igyál meg 2-3 deci vizet, ha kell egy szuszra még akkor is, ha nagyon nehezedre esik. Én az első egy hónapomban borzasztóan szenvedtem tőle, sokszor émelyítő volt ébredés után ennyi vizet meginni, de aztán nagy harcok árán sikerült rászoktatnom magam. Ma már, ameddig fő a kávém, megiszom az ébresztő vizemet és máris érzem, hogy a testem új életre kap. Kipróbálhatod még valamelyik telefonos alkalmazást is, ami minden órában emlékeztet rá, hogy innod kell, sőt, azt is nyomon tudod követni vele, hogy hol tart a napi folyadékbeviteled. Ha pedig minden vízivás ellenére még mindig dehidratált lenne a bőröd, keresd azokat az arckrémeket, amik kifejezetten ilyen bőrtípusokra lettek kifejlesztve.

Ajánlatunk:

Kommentek

Szólj hozzá te is!