TERMÉKTESZT – X-epil használatra kész gyantacsíkok és lemosóolaj
Egy olyan lánynak, aki mióta az eszét tudja, kozmetikushoz jár gyantáztatni, valóban mérföldkő volt az otthoni gyantázás kipróbálása. Nem a fájdalomtól tartottam – hiszen azt az ember már a szépségszalonokban szőrtelenítés közben megszokja – sokkal inkább attól féltem, hogy valamit elszúrok, esetleg összeragacsozom magam, nem tudom leszedni utólag a gyantát vagy bármilyen létező „baleset”, – amire a dobozon az apróbetűs résznél hívják fel a figyelmem – velem fog megtörténni.
Bár féltem tőle, ám mégis kíváncsian vágtam bele és ezért is nyúltam az X-epil argán olajos használatra kész gyantacsíkjai után, illetve mellé beszereztem még egy gyantázás utáni lemosó olajat is. Azt tudni kell, hogy érzékeny a bőröm, így nagyon nem mindegy, hogy milyen szőrtelenítési technikát választok. Nemcsak az érzékenyebb részek, de a lábam is hajlamos a kipirosodásra és talán a legnagyobb meglepetése a X-epil gyantacsíkoknak az volt, hogy nyoma sem maradt a szőrtelenítésnek. Megúsztam az irritációt!
A szőrszálaknak muszáj legalább 2 mm-eseknek lenniük
Az első és legfontosabb tanulság az volt, hogy – mint minden gyantás szőrtelenítésnél – ennél is nagyon fontos, hogy a szőrszálak lehetőleg már 2 mm-esek legyenek, és mivel nekem most nagyon sok nőtt bőr alá is, ezért ezeket a még ki nem nőtt szőrszálakat se ez, se más gyanta nem tudta volna eltávolítani. Ez semmiképp sem a termék hibája, rendesen ki kell nőjenek a szőrszálak ahhoz, hogy gyantázni tudj. Ez örök igazság!
A dobozban 6 darab (dupla) gyantacsík volt, amit a tenyerem között felmelegítettem, majd rásimítottam a lábamra úgy, hogy lehetőleg az teljesen rásimuljon a bőrömre. Mivel már évek óta lesem a technikát a szalonokban, ezért tudtam, hogy 1. lehúzás előtt a bőrfelületet ajánlott kicsit megfeszíteni, mert úgy könnyebben lejön a gyantacsík és kevésbé fáj 2. a szőr növekedésével ellentétesen kell letépni a csíkot.
A dobozon minden nagyon pontosan le van írva, így egy kezdő otthoni gyantázó sem tudja elszúrni a mozzanatokat. A dobozban volt még két aloe verás olajos törlőkendő is, amivel a gyantázás után áttörölhettem a lábam, illetve az X-epil gyantázás utáni lemosó olaját használva el tudtam távolítani minden gyantamaradékot a bőrömről. Ebből az olajos kék folyadékból egészen kevés is elég ahhoz, hogy tisztára töröld vele a bőröd. Én egyszerűen a tenyerembe csepegtettem belőle és azzal simítottam át gyantázás után a lábam.
Bár én most csak a lábamra próbáltam ki a használatra kész gyantacsíkokat, ahogy az a dobozon is fel van tüntetve, ez a típus a test bármely pontján alkalmazható, különös tekintettel még az érzékenyebb részekre is.
Amennyiben megtetszettek a termékek, szerezd be őket még ma:
Kommentek
Szólj hozzá te is!