A legfurcsább karácsonyi szokások
A németek lövöldöznek, a svédek nyakon hajítanak az ajándékkal, az írek leitatják a Mikulást. Más nemzetek fura karácsonyi szokásai – te hol ünnepelnél szívesen?
Svédország – csak úgy behajítják az ablakon az ajándékokat
Svédországban a ruházattal is jelzik a karácsony közeledtét, december végén az emberek piros-zöld színekben járnak. Az ajándékokat a Julklapp hozza, az ő nevét kiabálják, miközben a nyitott ablakon át meglepetéscsomagot hajítanak be szeretteik otthonába. Karácsonykor ugyanis kötelező egy-egy ablakot nyitva hagyni, hogy a barátok-családtagok bedobálhassák legtöbbször vicces ajándékaikat. De az együttlét sem marad el: január 6-án egy közös karácsonyfa körül járt körtánccal zárják le a téli ünnepsorozatot.
Finnország – az állatok is részt vesznek az ünneplésben
A finneknél a szülők karácsony előtti éjszaka ünnepi hangulatba öltöztetik a lakást és elkészítik az ünnepi ételeket, hogy illatuk belengje a reggelt. Az ünnepi reggeli fahéjas tejberizs, amelybe egyetlen szem mandula rejtőzik. Aki ezt megleli, a következő évben nagyon szerencsés lesz, ha pedig eladósorban lévő lánynál landol a mandulaszem, közelgő esküvőt jelez. Eztán az egész nap karácsonyi hangulatban telik: a háziállatok ünnepi lakomát kapnak, a madaraknak madáretetőket készítenek, sőt, még a manóknak is hagynak vacsorát – a megterített asztalt a mazsolás-mandulás ünnepi forralt borral, a glöggel együtt úgy hagyják éjszakára is, hátha arra jár egy-egy éhes karácsonyi manó.
Írország – a Mikulást is leitatják
Az írek híresek duhaj életmódjukról, így a karácsony időszaka is leginkább a mulatozásról szól. Mi több: még a Télapó sem veti meg a jófajta whiskeyt, ugyanis ezt tesznek ki neki az ünnepi asztalra. A karácsonyt pedig már december 13-án elkezdik, és egészen szentestéig folynak a baráti dínomdánomok. Ekkor ünnepi vacsora keretében összegyűlik a család, amelynek fénypontja a lángoló, brandyval megbolondított plum puding. Az este végeztével leszedik az asztalt, és tejet, kenyeret raknak ki rá Mária, József és a kisded számára. Másnap újra visszatér a duhaj hangulat, lóversenyen és utcabálokon mulatozva ünnepelnek tovább.
Görögország – támadnak a szörnyecskék
A görög mítosz szerint a Föld mélyét gonosz manók, a kalikandzaroszok lakják, akik év közben napról napra fűrészelik a Földet tartó fa törzsét. Karácsonykor tartanak csak szünetet, ekkor is csak azért, hogy az emberek közé jöjjenek, és bosszantsák őket. Valóban kártékony kis manókról van szó: ellopják az ünnepi ételt, összetörik a tárgyakat, ramazurit csinálnak mindenhol. Ám a tűztől nagyon félnek, így ha folyamatosan ég a láng az ünnepek alatt, akkor megússzuk a randalírozást. Az ekkor égő tűz hamuja varázserővel bír, ha a földre szórják, a termés bőségessé válik. Így az ünneplő görögök vigyáznak a tűzre, a hamuját pedig szétszórják. Akárcsak a finneknél, itt is egész éves szerencsét jelez az ételbe rejtett meglepetés a megtalálójának, itt az ünnepi kenyérbe egy fémpénzt sütnek bele.
Németország – eszement lövöldözés a hátsó kertben
A karácsonyról a legkevésbé a lövöldözés jut eszünkbe, de Németországban mégis ezzel ünneplik a karácsonyt, noha a szokást már az 1300-as években is be akarták tiltani, hiszen szörnyen nagy zajjal jár. A németek ugyanis a karácsonyi vacsora után az udvarra vonulnak, ahol lefűrészelt csövű mordályaikkal űzik el a jászolból az ördögöt. Persze szelídebb szokásokkal is ünnepelnek, december 4-én például aranyesőágakat raknak a vázába, éés ha kivirulnak karácsonyra, gazdagságot hoznak a háznak. A gyerekek pedig január 6-án Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak öltözve járják az utcákat, és minden ajtóra felírják a királyok neveinek kezdőbetűjét.
Lehetnek bármilyen különbözőek is a karácsonyi szokások, egy dolog azonos minden egyes nemzet karácsonyi ünnepében: a szeretet, a családi és baráti kötelékekre való emlékezés. Akár mordállyal, akár whiskeyvel vagy ablakon behajigált ajándékokkal, de mindenki a családjára és szeretteire figyel ebben az időszakban. Te kitaláltad már, mivel leped meg őket?
Kommentek
Szólj hozzá te is!