Lesd el Karlie Kloss sminkjének titkait!
Karlie Kloss napjaink egyik legkeresettebb és legsikeresebb modellje. A gyönyörű Karlie-t már számtalan alkalommal láthattuk híres magazinok címlapjain, a legnagyobb divatházak kampányainak folyamatos, visszatérő arca és persze a kifutón is rengetegszer láthattuk.
A modell újabban a vörös szőnyeges rendezvényeket is sorra hódítja meg, gondosan ügyelve arra, hogy megjelenése tökéletes legyen. Úgy gondoltuk bőven van mit tanulni tőle – éppen ezért megnéztük, hogy hogyan, s minként készíti el frizuráját és sminkjét egy-egy ilyen eseményre.
A smink
Karlie egy alapjáraton természetes hatást keltő sminket választott, melyet itt-ott remek megoldások tesznek igazán kitűnővé. A modell a szem és a száj környékét igyekezett kihangsúlyozni – szemeit fehér szemceruzával emelte ki, szemhéjának pedig fekete kontúrt adott. Ennek a megoldásnak köszönhetően tekintete igézővé és kifejezetten „nyílttá” vált, erre a hatásra pedig szempillaspirállal erősített rá.
Ajkait egy narancsos árnyalatú, matt hatású rúzzsal emelete ki. A narancsos árnyalatok most hatalmas népszerűségnek örvendenek a szépségápolási trendek között – ezeket a gyümölcsös színeket egyre több termékcsalád színpalettáján láthatjuk viszont.
Karlie erre a meleg tónushasználatra némi arcpirosítóval is igyekezett rásegíteni – orcáját alig észrevehető, mégis rendkívül hatásos módon kiemelte némi pirosító segítségével. Végül de nem utolsó sorban ejtsünk néhány szót a modell frizurájáról, mely szintén a letisztultság és az egyszerűség jegyében készült. A modell olyan hajtőemelő, volument adó hajformázót használt, mely természetesen dús hatást kölcsönzött frizurájának, majd egy hajszárító és egy körkefe segítségével igazán nőies, könnyed ívet formázott rövid frizurájából.
Ha szeretnél Te is elkészíteni egy ilyen sminket és frizurát, akkor ezekre a termékekre lesz szükséged:
JOICO – Body Luxe Hajtőemelő hab, Bellapierre – Szemceruza (Snow White),
Artdeco High Performance ajakrúzs, Bellapierre – Szempillaspirál (Fekete),
Mineralissima ásványi alapozók – Neutral Light, Bellapierre – Arcpirosítók
Képek forrása: Beauty Editor, Simon.com, Hawt Celebs
Zsikla Csaba
Kommentek
Szólj hozzá te is!