Főoldal / Tematikák / Baba-Mama / Babaöltöztetés télen – nem az a jó, ha túlöltözteted

Babaöltöztetés télen – nem az a jó, ha túlöltözteted

Hol langyos tavaszi idő van, hol pedig javában röpködnek a mínuszok kint, és mi felnőttek sem tudjuk sokszor, hogy hogyan is öltözhetnénk fel okosan ebben a bohókás decemberben, ha pedig kicsi van a családban, esetleg újszülött, az még plusz fejtörést is jelent, hiszen a babaöltöztetés nem könnyű feladat. Miközben mindenki azon igyekszik, hogy nehogy megfázzon – főleg így az ünnepek előtt –, a nagy óvintézkedések közepette gyakran elfelejtjük, hogy a gyerek számára télen is nagyon fontos, hogy rendszeresen levegőzzön.

babaöltöztetés télen
Gyakorlott anyukáknak már nem okoz akkora fejtörést a napi öltöztetés, hogy milyen babaruha kerüljön ki a szekrényből, de első gyermekes szülőknek bizony még sokszor meggyűlik a baja azzal, hogy mibe öltöztesse csemetéjét. Ilyenkor történik meg leggyakrabban, hogy túlöltöztetik a kicsit, gondolván, inkább izzadjon, mint dideregjen.

Réteges öltöztetés mindenekfelett

Ez az első és legfontosabb aranyszabály. Bár a hideg levegő önmagában nem okoz betegséget, a szervezet lehűlése rontja a kórokozókkal szembeni ellenálló képességet, így fogékonyabbá teszi az embert a fertőzésekre. A legtöbben mégis inkább abba a hibába esnek, hogy túlöltöztetik a babát, amivel az ellenkező hatást érik el, mert a ruha alatt a kisgyermek kimelegedik és megizzad, az átnedvesedett ruhában pedig könnyebben meghűl.

Honnan tudod, ha fázik?

Ha ellenőrizni szeretnénk egy gyereknél, hogy fázik-e, automatikusan a keze vagy a lába után nyúlunk, mert úgy tudjuk, ha ezek hidegek, akkor bizony ideje ráadni még valamit vagy betakarni. Jó tudni, hogy a csecsemők perifériás keringése még viszonylag kevéssé hatékony és általában hideg kezük-lábuk, így tapintsuk meg inkább a hátukat, mellkasukat és a tarkójukat, ha azt szeretnénk tudni, hogy mennyire fáznak. Figyelhetünk továbbá az apróbb jelekre is: verejtékezés, melegkiütés, szapora légzés, nyűgösség stb.

Kedvenc babás termékeink:

Mibe öltöztessük?

Fontos, hogy a babaruhák mindig természetes anyagokból (lehetőleg 100% pamutból vagy biopamutból) készüljenek az izzadás és a bőrirritáció elkerülése végett. Emellett a praktikum szempontjából, jó, ha egyszerűen feladhatóak a babára és egyúttal jól is szigetelnek. A legkisebbek számára a legkényelmesebb a kapucnis, könnyen becipzározható kezeslábas. Ezt ki kell egészíteni puha anyagból készült, a fület is takaró sapkával – a kisbabák különösen sok hőt veszíthetnek testükhöz képest nagy felületű, és gyakran kopasz fejecskéjükön keresztül.

Kell-e pólya?

Ezt aztán tényleg mindenki maga dönti el. Nagyanyáink, anyáink még esküdtek rá, ma pedig valahogy háttérbe szorítja őket minden. Olyan széles lett a babaruhák tárháza, annyi minden megvásárolható már az üzletekben, hogy teljesen megfeledkeztünk erről a babakelengyéről pedig téli babák esetében igazán hasznos lehet, főleg azoknál, akik igazán kedvelik a meleget, de akkor is jól jöhet, ha nem vagyunk a túlságosan túlfűtött lakások hívei.

-5 fok alatt ne vigyük ki a szabadba

A rendszeres levegőztetés a csecsemők és kisgyermekek egészséges fejlődésének és napirendjének igen fontos része. Nyáron kéthetes, télen 4-6 hetes kortól fokozatosan szoktassuk a babát a kinti levegőhöz. -5 fok alatt ne vigyük a babákat a szabadba, ennél magasabb hőmérséklet esetén is legfeljebb 1 órát legyenek folyamatosan kint. Kerüljük a ködös, nyirkos időjárást, mert ilyenkor több a baci a levegőben, inkább tiszta napos hideg időt válasszunk téli sétánkhoz.

 

Kommentek

Szólj hozzá te is!