Nem csak fekete szemceruza létezik!
Ugyan a szemceruza említésekor legtöbbünknek egyből a fekete szín jut eszébe, nem árt tudni, hogy nem ez az egyetlen lehetőségünk arra, hogy csodálatos kontúrvonalakkal hangsúlyozzuk szemeinket.
Tény, ami tény: a szemceruzák a beautyvilág igazi titkos fegyvereinek számítanak. Azon túl, hogy remekül alkalmasak arra, hogy használatukkal egyszerűen és kényelmesen biggyeszthessük oda a vízvonalaink mellé kívánt vonalakat, megfelelő szín- és formaválasztás esetén segítenek külsőnk tökéletesítésében is. Utóbbiakat a szemszínünknek, hangulatunknak, az eseménynek vagy napszaknak megfelelően variálhatjuk, sőt az öltözékünkkel harmonizáló árnyalatokkal is törekedhetünk a minél egységesebb összhatás elérésére.
A fehér szemceruzával elérhető optikai tuning manapság már kevésbé ismeretlen számunkra, de vajon hány nőnek jut eszébe kontúrokkal színesíteni a szürke hétköznapokat? Ugyan utcai sminkek esetében a sárgás-pirosas ceruzákat jobb inkább parkolópályára állítani, de a kék, a lila vagy a szürke különböző árnyalataival is érdemes kísérletezni.
A kék szemekhez például kiválóan illik a barna vagy a kék, a zöld csodásan mutat lilával, barna szemekhez pedig mi mélyzöld ceruzákat választanánk.
Kommentek
Szólj hozzá te is!