Szépítő január – így tüntesd el az ünnepek nyomait az arcodról
Be kell, hogy valljuk, mindannyian elkövetünk hibákat, ha az arcápolásról van szó. Bármennyire is igyekszünk elkerülni az év többi napján azokat az ételeket, amelyek tejet, kakaót vagy cukrot tartalmaznak, így az ünnepek után rá kell jönnünk, hogy minden igyekezetünk ellenére is lecsúszott néhány krémes sütemény, aminek nem tudtunk ellenállni és egy-két zsírosabb, fűszeresebb falat is. Mint tudjuk, számtalanszor a nem megfelelő étkezés a felelős az arcunkon megjelenő pattanásokért, a csillogó, zsíros bőrért, a dehidratáltságért vagy éppen a vöröslő foltokért.
Hiába is tartottuk be a kötelező arctisztítási listánk minden pontját decemberben is (lelkiismeretesen használtuk az éjszakai- és szemránckrémünket, szérumot stb.) és egyetlenegy este sem hajtottuk fejünket selymes párnánkra az előző napi sminkünkben (ez alól pedig a karácsonyi parti utáni hajnal sem volt kivétel), január elején kicsit megviseltebb a bőrünk. Hogy miért? Mert nyomott hagytak rajta az ünnepek!
Egy pizza szelet, egy cupcake vagy egy kis sós rágcsálnivaló, na meg a novemberi-decemberi időszak lótás-futása, a karácsonyi céges partik és egyéb ünnepi összejövetelek és máris elcsábulunk a kevésbé egészséges ételek/italok iránt és talán egy-két bőrápolási rituáléról is megfeledkezünk ebben a szezonban. Éppen ezért januárban közelről sem tökéletes egyikünk bőre sem. De erre is van megoldás, hiszen számtalan beautytermék és méregtelenítő formula vár ránk, amelyek segítenek formába jönnünk még így az év elején is.
Összegyűjtöttünk nektek most néhány arcápoló terméket, amelyek segíteni fognak abban, hogy ne csak jobban nézzetek ki, de jobban is érezzétek magatokat a bőrötökben:
Nourish Kale 3D Színváltós arctisztító gél
Az első lépés az ünnepi „túladagolás” után, hogy alaposan megtisztítsuk a bőrünket. A szennyeződések és a smink eltávolításnál lényeges, hogy olyan arctisztítót válasszunk mindennapos használatra, amelyek kímélik a bőrt (tehát ne drasztikus megoldásokban gondolkozzunk). A hatékony, természetes összetevőknek és a tudomány kombinációjának köszönhetően, ez a 3D arctisztító gél megváltoztatja az eddigi, arctisztításról alkotott képünket. A hialuronsav, probiotikumok és oxigenizáló kivonatok szinergiában dolgoznak egymással, hogy tisztítsák, energizálják és felfrissítsék a bőrt. A gélben rejlő geránium olajnak köszönhetően ez a termék élénkít, erősíti a bőrt és szabályozza a faggyútermelést is.
AHAVA Instant detox iszappakolás
Ez az instant detox iszappakolás nagyszerű választás elfoglalt, rohanó életet élő hölgyeknek. Nagy előnye, hogy mindössze 2-3 percig kell a bőrön hagyni, majd bő vízzel alaposan lemosni. Ez az ásványokban gazdag maszk serkenti a bőr természetes méregtelenítő aktivitásait, a mélyebb rétegekben is hidratál, erőteljesen ránctalanít, tisztítja a bőrfelszínt, gátolja a mitesszerek kialakulását, és erősíti a bőr védekezőképességét a stressz és a légszennyezés erőteljes öregítő hatásai ellen.
L’Oréal Paris Expert Clay Radiance Maszk
Egy megfelelő maszk használatával sokat tehetünk arcbőrünk szépségéért és egészségéért. Használjuk heti egy alkalommal ezt a krémes állagú maszkot, mely a pórusok mély megtisztításával segít méregteleníteni a bőr felszínét, a bőrt pedig tisztává és ragyogó szépségűvé varázsolja.
Christian Dior One Essential szérum
Hogy miért szeretjük annyira a szérumokat? A különböző szérumok egymagukban vagy valamilyen krémmel kombinálva az aktív hatóanyag koncentrátumoknak köszönhetően a bőr mélyére jutnak és ott fejtik ki igen gyorsan és jótékonyan hatásukat. Már egy könnyű szérum is tízszer több aktív hatóanyagot tartalmaz, mint bármely más krém, ezért a szérumok kis mennyiségben is hatásosak. Ez a termék pedig véd a toxinok ellen és helyreállítja a bőr fényességét.
Rio SoniCleanse Pure arctisztító készülék
Ha idén az újévi fogadalmaink között az is szerepelt, hogy sokkal jobban kívánunk majd törődni az arcunkkal, erre a termékre mindenképp szükségünk lehet.
Ez a remek készülék hatékonyan szabadítja meg arcbőrét a portól, kosztól és smink maradványoktól, mely a pórusok eltömődéséhez, valamint a bőr öregedéséhez vezet. Ha komolyan gondoltad az újévi fogadalmad, egy arctisztító gépbe mindenképp érdemes befektetned 2018-ban.
Kommentek
Szólj hozzá te is!